Kedves Olvasónk! Itt beleolvashat a Keresztanya c. könyvbe!

154

– T ényleg vízi mentôs vagy? – kérdezte Anne. – S zóval innét

jön az atléta alkatod.

Felsóhajtottam…

Samantha imádta a vizet, visítozott és belém kapaszkodott.

Julius és Jasper az úszómellényeikben úszkáltak körülöttünk.

– S zinte már el is felejtettem, hogy milyen kellemes érzés

az ember karján egy ilyen mezítelen kisbaba – kiáltottam Annének.

– Kipróbálod?

– N em, köszönöm. – Anne behunyta a szemét. – Lassan kezdek

jobban lenni. Legalábbis fizikálisan. Szükségem lenne egy

kúrára. Tényleg. Túl sok a gondom. Senki se bír el ennyi terhet.

Az apám kórházban van, Hansjürgen a gyakornokát kefélgeti…

– Az ott nem Joanne? – szakítottam félbe. A medence szélén

rózsaszín virágmintás fürdôruhában ült egy kislány és a lábait

himbálta.

Anne kinyitotta a szemeit. – De igen, ô az. Hé, Joanne, megismersz

bennünket?

– Maga az a félnadrágos – mondta Joanne. – Kitűnô az emlékezetem.

– A papáddal vagy?

Megrázta a fejét. – Bernharddal és Biankával. Szerdán mindig

zárva van Bernhard kocsmája. A szerdát szeretem a legjobban.

A gonosz Henri nem jöhet velünk, amikor úszni jövünk.

– Ki az a gonosz Henri? – kérdeztem kíváncsian.

– Bernhard kutyája. Még Bernhardnál is kegyetlenebb.

Szétharapta a babámat.

– Bernhard vagy a kutya.

– A kutya – mondta Joanne. – De Bernhard jót nevetett rajta.

Anne kíváncsian körülnézett. – És most hol van Bernhard

és Bianka?

Joanne rándított egyet a vállán. – N em tudom. Elveszítettem

ôket. A szombatot még a szerdánál is jobban kedvelem. Akkor elmehetek

a papámhoz. De csak, ha jól viselkedek.

– T udsz már úszni? – kérdeztem.

Keresztanya H 280 press.indd 154 5/12/10 9:07:33 AM

155

– Majdnem.

Sejtelmesen ránéztem Annére. Kevin és Nelly éppen beugrottak

mellénk a vízbe. Kevin átvette tôlem a babát.

– Köszönöm, hogy vigyázott rá – mondta. – E gy szuper ötöst

ugrottam, látta? Nele nem bírta a nyomást és lefalcolt.

– Csak felfedeztem valamit, mikor ott fent álltam – mondta

Nelly. – Ketten dugtak a tepidariumban ….

– N elly! – A beszédstílusától megborzongtam.

– Mi az a tepidarium? – kérdezte Anne.

– Valamilyen fényszauna – magyarázta Kevin. – Persze, ebben

a hôségben egyetlen seggfej se megy be. Tehát ideális hely a ket�-

tyintéshez.

Újra megborzongtam.

– De csak exhibicionisták számára. Az ajtaján van egy ablak

– mondta Nelly. – Ezért aztán minden arra járó látja a csupasz

fenekét. Egy szörnyfejet tetováltatott rá, mint Kevin.

sárkány – mondta Kevin. – Egészen pontosan egy ázsiai sárkány,

azaz lung. Szívesen megmutatom közelebbrôl is.

– Óh, köszönöm, de inkább ne. Már egy kutyaseggtôl is rosszul

vagyok – tiltakozott Nelly. – Pusztán ez gátolt meg az ugrásban.

Hé, te nem Joanne vagy? – érdeklôdött Nelly.

– De, igen – válaszolta Joanne.

– E lveszítette Bernhardot és Biankát – világosítottam fel.

– Hogy néznek ki – kérdezôsködött Anne. – Valamilyen különleges

ismertetôjel?

– Bernhard nézése mindig gonosz – válaszolta Joanne.

– Akkor biztosan ô az ott – mondta Nelly és rámutatott egy

nyugdíjasra, aki felénk tartott a vízben.

– N em ô – válaszolta Joanne.

A nyugdíjas ennek ellenére felénk tartott, majd felszólított bennünket,

hogy vegyük ki a vízbôl Samantha popsiját.

Anne felnyögött. – Ma már csak egy pedáns nyugdíjas hiányzott

az életembôl.

Keresztanya H 280 press.indd 155 5/12/10 9:07:34 AM

156

– recsegte olyan hangsúllyal, mintha mi szeretnénk.

– Akkor talán jobb, ha nem csinál be a nadrágjába – közölte

vele Anne. – Remélem, hogy a katéterét bedugaszolta, mert a vizeletet

sem kedveljük a vízben.

– Azt hiszem, a medencében a víz ötven százaléka pisi – tettem

hozzá, és hirtelen egészen felfrissültnek éreztem magam, ezért aztán

ki is másztunk a partra. A nyugdíjas magára maradt és levegô

után kapkodott.

Bejártuk az egész strandot, az öltözôket, hogy megkeressük

Bernhardot és Biankát.

– Ott hátul, ôket ismerem – mondta Kevin, egy terhes nôre

és a családjára mutatva. Nekem is ismerôsnek tűntek. A nô

oszlopos tagja Frauke és Sabine klubjának. A kicsi Sophie Jasperrel

és Juliusszal járt az óvodába. – Az ôrült szomszédaink. Folyton

a nyakunkra küldik a rendôrséget, az ifjúságvédelmi hivatalt

és megjátsszák, hogy állat- és gyerekbarátok!

Lehet, hogy beképzeltem, de mintha Kevin a könnyeivel

küszködött volna. – E gyáltalán nem foglalkoztak a szegény tengerimalacukkal,

hanem bezárták egy ketrecbe – folytatta. – De

mindenki tudja, hogy a tengerimalacnak társaságra van szüksége.

Mindennap elé lökték az eledelét és kész. A testvéreim néha

belógtak az udvarukra, hogy egy kicsit megsimogassák, de borzalmas

jeleneteket rendeztek, ha elkapták ôket. Szörnyű: Még

azon sem gondolkodtak el, hogy vajon miért hagyta érintetlenül

az ennivalóját! A testvéreim nem bírták tovább és kicsempészték

a ketrecébôl, hogy legalább méltó temetésben részesítsék.

Óh, hát a tengerimalacot én is megkönnyeztem!

– Érdekes – mondta elgondolkodva Nelly. – E setleg egy

meglehetôsen kövér tengerimalac volt?

Kevin nem tudta. Csak arra gondolhattunk, hogy a testvérei

nem ásták el elég mélyre…

A délután gyorsan elrepült. A gyerekek körhintáztak, piknikeztünk,

aztán ismét fürödtünk. Samantha végül elaludt a babakocsijában.

Keresztanya H 280 press.indd 156 5/12/10 9:07:34 AM

157

Bernhard és Bianka továbbra sem kerültek elô.

– E z már nemtörôdömség – dühöngött Anne. Szerencsére

Joanne nem hallotta, mert Juliusszal és Jasperrel viháncolt a pancsolóban.

– I gen! És ráadásul úszni sem tud – tettem hozzá. – Lehet,

hogy már rég otthon vannak és megfeledkeztek róla.

– Legszívesebben elvinném a gyereket az apjához – mondta

Anne. – De legalább tudjuk, hogy hol lakik.

– I gen, de nem tehetjük meg. Gyerekrablásnak számítana.

És végül még bajba keveredik az a szegény Jo.

nem jutott eszembe.

– Miért? – kérdeztem.

– Óh, hiszen tudod – mondta Anne. – E lképzeltem, hogy

ô lenne a szexpartnerem. És jó, ha az ember legalább a nevét

tudja.

– Micsoda? Joanne papáját nézted ki magadnak, miközben…?

– Constanze, utálom, hogy sosem fejezed be a mondataidat,

ha szexrôl van szó – förmedt rám Anne. – I gen, elképzeltem magam

mellett ezt a Jót, na és? Tényleg nagyon aranyos. Néha Brad

Pittet vagy az új orvosunkat is elképzelem magam mellett. És te?

– Én? – Átmentem rákvörösbe.

Anne felnevetett. – Édesem, sosem fogsz megváltozni.

Még egy órát vártunk, de Joanne „szülei” még mindig nem

kerültek elô. Bemondattuk az információnál: „A kicsi Joanne

Reiter keresi az anyukáját. Kérjük, jöjjön az információhoz.” Nem

volt más választásunk. A strand idôközben már majdnem kiürült

és izgatottan várakoztunk. Még Samantha is felébredt.

– Büdös van – kiáltott fel Jasper.

– E z… – mondta Kevin és Samantha pelenkáját szaglászta. –

…Samantha ! De ma már… Furcsa…

– Kevin tanuld meg, ez a nagyszerű a gyerekekben – mondta

Anne. – Mindig gondoskodnak egy újabb meglepetésrôl.

Kevin eltűnt Samanthával a babapelenkázóban.

Keresztanya H 280 press.indd 157 5/12/10 9:07:34 AM

158

– Ma délig azt gondoltam, hogy ô a legelvetemültebb gazfickó

az egész iskolában – közölte Nelly. Rémülten konstatáltam, hogy

Nelly szinte elérzékenyült közben.

– Ott vannak! – sziszegte Anne. Egy napbarnított párocska imbolygott

a sarkon. Bianka ápoltan és szôkére festett hajjal, ezüstös

tanga bikiniben. Bernhard szintén kiszôkített hajjal, hatalmas

muszklikkal, sortban.

– S emmi kétség, ôk azok! – mondtam.

A nagy ölelkezés a viszontlátás örömére a várakozásunknak

megfelelôen ezúttal elmaradt.

– Joanne! – kiáltotta az anyuka. Közelrôl látszott, hogy egy

kicsit túl sok került rá a permanent-make-upból, különösen

az ajkai körül. – Mi ez itt? Hiszen mondtuk, hogy érted megyünk

a medencéhez, amikor hazaindulunk! – Ideges pillantásokat

vetett az úszómesterre. – Gyerek! Ha az ember egy pillanatra magára

hagyja…

Anne. – És úszni se tud.

– E zért volt Dzso-an a gyerekmedencénél – szólalt meg

Bernhard. Egy aranylánc lógott a nyakában, rajta betűkbôl kirakott

– Ott is maradt – mondta Anne. – A kérdés csupán az, hogy

– Hallott már a testápolásról? – kérdezte Bernhard és tetôtôl

talpig végigmérte Annét. – S zolárium – ez a szó bizonyára hiányzik

a maga szótárából, ugye? De megkérdezem, tulajdonképpen

miért is avatkozik bele a mi dolgunkba? Foglalkozzon inkább

a saját kufferével!

Anne zavarba jött. – Mire céloz a kufferrel? – Felháborodottan

megragadta a hátsóját.

– E gyébként már készülôdtünk haza – mondta Joanne mamája.

– Kisasszony, majd még beszélgetünk! Gyere Tigris, elmegyünk

a cuccokért.

Joanne dacosan felhúzta az orrát.

Keresztanya H 280 press.indd 158 5/12/10 9:07:34 AM

159

Nelly már másodszor döfött oldalba és furcsán forgatta a

szemeit.

– Hé? – kérdeztem.

– Köteles felügyelni a gyerekére – mondta Anne. Helytelen,

hogy órák hosszat egyedül hagyják a strandon. Képzeljék el,

micsoda lehetôséget kínálnak annak a sok perverz alaknak…

Bernhard zötykölôdött a nevetéstôl. – Hehehe! Én csak

egyetlen perverz alakot látok az egész strandon. Itt áll elôttem és

a hatalmas kufferét egy elcseszett fürdôruha takarja. Még a nagyié

volt? Vagy nincs csinosabb darab a maga méretében?

Anne felháborodottan csípôre tette a kezét, láthatóan kereste

a szavakat.

– T igris, gyere már – mondta Bianca. – Légy jó!

Nelly ismét kérdôen nézett rám.

– Mi van? – kérdeztem ösztönösen.

– Kisasszony, ne játszd el ismét a dívaszerepet! – Azzal Bianka

Joanne keze után nyúlt, de a kicsi szorosan összekulcsolta a kezeit

a háta mögött. – N e légy engedetlen, különben a Barbie-d örökre

a szekrényben marad!

Nelly oldalba döfött. Jelezte, hogy szólaljak meg végre.

A torkomat köszörültem. – Természetesen távol áll tôlünk,

hogy beavatkozzunk a dolgaikba – mondtam James Bond-hangon.

– Az ifjúságvédelmi hivataltól vagyunk és a szabadidônkben

is nyitott szemmel járunk. És amit itt láttunk, azt mi a

gyermekfelügyelet elmulasztásának nevezzük. Reiternek hívják

a hölgyet, igaz? Holnap rögtön utánanézek a nyilvántartásunkban.

– Óh, az ifjúságvédelmis pipi most még meg is fenyeget

bennünket – röfögte Bernhard és odazuttyant elém. Körülbelül

a nyakamig ért.

Kicsikartam magamból egy megvetô pillantást. – S zerintem

az a történet a kutyával és a babával egy csöppet sem mulatságos.

– Mit mondtál? – kérdezte Bernhardt. Hirtelen letegezett, talán

mivel csak egy leheletnyi rés volt kettônk között.

Keresztanya H 280 press.indd 159 5/12/10 9:07:34 AM

160

– T igris, gyere már – húzta magával Bianka. Tarkón ragadta

Joanne-t, mint egy kismacskát. – N incs értelme vitába szállni

velük.

– De nem hagyom, hogy ezek a senkiházik megfélemlítsenek

– harsogta Bernhard és rám meredt. Megértettem, hogy mirôl

beszélt Joanne: Bernhardt tekintetébôl valóban gonoszság áradt.

– Örökre emlékezni fogsz rá, ha bosszúságot okozol nekünk,

világos? Így működik Bernhard világa.

– Majd meglátjuk, hogy ki kinek okoz több bosszúságot

– szóltam le hozzá. Teljesen megôrült ez a törpe? Nekimegy

az ifjúságvédô hivatal munkatársának? Elmebeteg! Nem tudja,

hogy csak a rövidebbet húzhatja? Csak elô kell vennem a kapcsolataimat,

hogy egy kicsit megszorongassuk. De a tekintete eszembe

juttatta, hogy nem is dolgozom az ifjúságvédô hivatalnál, mire

a bátorságom hirtelen elszállt.

Nyeltem egyet.

Bernhard megelégedéssel nyugtázta.

– Vigyázzál – mondta és hátat fordított. – Megjegyeztem a pofádat

– szólt vissza flegmán és elindultak.

A szám teljesen kiszáradt, de nem hagyhattam ennyiben.

– Akkor majd kiküldünk valakit – kiáltottam utánuk. – Ja, és

Csak most vettem észre a Bernhard bermudája alól kikandikáló

tetovált kutyafejet. Egy habzó pofájú, vérszomjas véreb

vicsorgott a hátsóján. Teljesen egyértelművé vált, mit ért testápoláson.

Most esett le, hogy miért bökdösött Nelly egyfolytában. Rögtön

felismerte ôket.

– De képtelenség, hogy mostanáig a tepidáriumban enyelegtek

– háborogtam értetlenül. Legalább hatvan fok van odabent.

– N em vitás, irigylésre méltó a kondíciójuk – jegyezte meg

Anne.

*

Keresztanya H 280 press.indd 160 5/12/10 9:07:34 AM

161

Lorenz és Paris úgy tervezték, hogy nyáron meglátogatják caracasi

barátaikat és egy hátizsákos túrát tesznek velük az Andokban.

Aztán egy hétig a Holland Antillákon, Paris egykori ügynökénél

nyaralnak, végül pedig elrepülnek San Franciscóba, ahol Paris

nagyanyja – egykori prímabalerina – a 90. születésnapját ünnepli.

Paris családja és barátai ugyanolyan híresek és érdekesek voltak,

mint ô maga. Nem csoda, ha teljesen elbűvölte Lorenzet.

– Mama, miért lakik minden barátod unalmas helyen? – kérdezte

Nelly – És a nagyi miért nem San Franciscóban ünnepli

a szülinapját?

– Kérdezd meg tôle – válaszoltam mogorván. Magam is igazságtalannak

éreztem. Paris családjában hemzsegtek a művészek,

hajózásivállalat-tulajdonosok, írók, agysebészek, zongoristák,

modellek, politikusok. Bezzeg az én családomban egyetlen elfajzott

büszkélkedhetett biológus végzettséggel, anyám öccse, mindenki

más paraszt volt vagy a postánál dolgozott. Na jó, ott van

még Erwin bácsi – a másik fekete bárány –, aki Schleswigben az

adóhivatalnál robotolt.

Paris szívesen magával vitte volna Nellyt és Juliust is a nagy

útra – „Drágáim, az idegen országokhoz és a kultúrákhoz képest

semmi sem nyithatja meg elôttetek jobban a világot” –, de

Lorenzzel együtt mindketten elleneztük (persze más okból kifolyólag).

Most azonban dugába dôltek a nagyszabású terveik, hiszen

Paris nem akarta kitenni a gombostűfejnyi ikrecskéit a hosszú

repülôutaknak és klímaváltozásoknak – mindezt akkor jelentette

be, amikor a strand utáni napon váratlanul becsengetett

hozzánk.

Bensôségesen átölelt. – Persze, isten ôrizz, hogy egy hisztérikus

kismama legyen belôlem és úgy bánjak magammal, mintha

hímes tojás lennék. De ez a program még egy harcedzett állapotos

anyukának is erôt próbáló lenne, ugye? Óh, drágám, leülhetek

valahol? Nincs itt véletlenül az Anne barátnôd? Még szülésznôm

sincs! Azt mondják, minél elôbb kerítek egyet, annál jobb. Lehet,

Keresztanya H 280 press.indd 161 5/12/10 9:07:34 AM